Sok szülő álma, hogy gyermeke jobb iskolákat végezzen el, mint amire neki lehetősége adódott, és ennek eredményeként jobb munkalehetőségek várják az életben.
Reneszánszukat élik az illuzionista műsorok, hiszen minden kor emberének szüksége van arra, hogy higgyen a csodában, a varázslatban, abban, hogy mindenkinek lehet egyszer szerencséje.
Elérkeztünk a 2018-as labdarugó-világbajnokság utolsó két mérkőzéséhez, melyek közül minden bizonnyal a vasárnapi döntőt várják nagyobb izgalommal a szurkolók.
A kamaszkor nem csak arról szól, hogy fedezzük fel a világot és éljünk meg belőle minél többet, szóval nem csak a bulizásról és az élvezetekről, de néha nagyon komoly kérdésekre is válaszokat kell adni.
A felnövéstörténetek, a kamasz kor izgalmas korszakát bemutató filmek igen népszerűek mostanában. Nézzük, hogy miként volt ez az 1960-as évek Dániájában.
Guy Richie mára már klasszikussá érett alkotásában Brad Pritt, Jason Statham, Benicio Del Toro mellett a labdarúgóból színészé avanzsált Winnie Jones alakításában is gyönyörködhetünk.
A bohém férfi egy napon meglátja álmai asszonyát. Igaz, lehet, hogy abban a pillanatban még nem is érzi ezt, csak valami nagyon erős és mély vonzalmat.
A brit királyi család az elmúlt években bőven adott okot arra, hogy az emberek érdeklődve figyeljék mindennapjainkat. Esküvők, gyermekek születése irányította rájuk a figyelmet.