Bár a Godzilla kinézete elsőre nem tűnik olyannak, amellyel filmsztár lehet valaki, ennek ellenére már harminc film főszereplőjeként láthattuk az óriásszörnyt.
Kép forrása: www.kaijuaddicts.com
A Godzilla a japán lélek szüleménye – eredeti neve ezért inkább fordítható Gojira, Godzsira – és egy kaidzsú, azaz óriásszörny. Kinézetében leginkább a dinoszauruszokra hasonlít, azonban termetét tekintve még hozzájuk képest is nagy, ráadásul olyan extra tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek az őslényekre nem voltak jellemzőek.
Mert az egy dolog, hogy a hagyományos fegyverek nem tesznek benne kárt – hiszen olyan vastag bőre lehet, amit nem könnyű átlőni -, de egy korábbi radioaktív katasztrófa következtében elképesztő képességek is vannak a tarsolyában.
A Godzillának természetesen japánban van a legnagyobb kultusza – ott az évek során közel harminc film készült vele -, de idővel az egész világ megismerte és rettegéssel átszőtt csodálója lett.
Az RTL Klub műsorában május 20-án látható film amerikai-japán koprodukcióban készült és a főszereplője, Ford Brody családi örökségként kutat az óriási szörny után, hiszen édesapja egészen a haláláig megszállottan kereste a Godzilla nyomát. Az óriást akkor a japán kormány egy föld alatti bunkerben rejtegetett.
A Godzilla azonban egy nap kiszabadult és elindult, hogy porig romboljon mindent, tevékenységéhez ráadásul még az óceán mélyéről is kap segítséget.
A Godzilla című filmet május 20-án, vasárnap, 20 óra 05 perces kezdéssel nézhetik meg az RTL Klub műsorában.
