Hiába minden előzetes fogadkozás, amikor rosszul megy az üzlet, hajlamos az ember könnyelmű döntést hozni.
Kép forrása: www.radiotimes.com/
Ha valaki pénzügyekkel foglalkozik, akkor érdemes az elején eldöntenie, hogy csak a szabályok szigorú betartása mellett fog üzletelni, vagy elfogad olyan befektetéseket is, amelyek eredete kétes.
Alex Godman határozottan amellett foglal állást, hogy kerül minden kétes ügyletet és ügyfelet. És egészen jó oka van arra, hogy így döntsön. Ugyanis az orosz származású, de gyermekkora óta Londonban élő férfi családjában többen is bűnözők.
Alex terve mindaddig működik is, amíg nem kerül nehéz helyzetbe a cége, és szorult helyzetében, a nagybátyja javaslatára elvállalja egy kétes hírű izraeli üzletember pénzügyeinek a kezelését. Idővel azonban Alex számára is világos lesz, hogy éppen most lépte át azt a határt, amit annak idején meghúzott. De addigra már beszippantotta a helyzet, sőt, egyre jobban élvezi, hogy irányítani tudja a fejleményeket.
A McMafia című tévésorozat első részét augusztus 6-án, kedden, 20 óra 30 perces kezdéssel nézhetik meg a Duna TV műsorában, de élőben és ingyen követhetik figyelemmel a mindigTV GO alkalmazás segítségével is.
