Igazán sikeres alkotópáros jegyzi a Duna TV-ben február 25-én este látható filmet. Bár ezúttal sem választottak könnyű témát, biztos, hogy érdemes lesz megnézni a legújabb filmjüket is.
Kép forrása: http://www.imdb.com/
Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró korábbi közös munkája, a Félvilág és A berni követ is komoly szakmai és közönségsikert ért el. Jól megírt történetek láthattunk, profi megvalósításban, szórakoztató, de ugyanakkor el is gondolkodtató sztorival.
Legújabb munkájuk az Örök tél címet viseli és annak a nagyjából 250 ezer magyar embernek állít emléket, akiket a második világháború alatt a Szovjetunióba deportáltak, és akik közül sokan soha nem térhettek haza.
A sztori főhősét, Irént (Gera Mariann alakításában), egy dél-dunántúli faluban gyűjtik be azzal a magyarázattal, hogy három hét munkára viszik. Azonban amikor sok sorstársával együtt bevagonírozzák, a végállomás egy hosszú vonatút végén a Donyec-medence egy tábora, ahol embertelen körülmények várnak az érkezőkre.
A túlélés nehéz, segítséget kapni hozzá pedig maga a csoda. Irén azonban megtetszik egy fogolytársának, Rajmundnak (Csányi Sándor alakításában), aki segít a nőnek a mindennapok túlélésében. Különleges kapcsolat szövődik a két ember között, miközben otthon család várja mindkettőjüket haza. Sikerül-e nekik visszajutni Magyarországra és lesz-e folytatása a kapcsolatuknak?
Az Örök tél című filmet február 25-én, vasárnap, 21 órai kezdéssel nézhetik meg a Duna TV műsorában, de élőben követhetik figyelemmel a mindigTV APP segítségével is.
