Hősökre minden korban szükség van, tudják ezt a tévésorozatok készítői is, akik már megfilmesítették a történelem valamennyi nagy emberének az életét.
Kép forrása: https://movieweb.com/
Az RTL Spike műsorában látható sorozat alaptörténetét Terry Goodking Az igazság kardja című regénye ihlette. A kitalált világban játszódó történet középpontjában a beszédes nevű Középfölde áll, melyet mágikus határ választ el a világ többi részétől.
A sztori főszereplője Richard, akinek testvére a szomszédos Szarvasföld tanácsosa. Richardról egy napon kiderül, hogy különleges küldetése van: ő az igazság keresője, akinek meg kell szabadítania Középföldet a zsarnokoskodó Darken Rahltól.
Richard védelmezője a feladat sikeres végrehajtásában az Igazság Kardja, valamint két, különleges képességekkel megáldott úti társa.
A kis csapatnak pedig újabb és újabb különleges és izgalmas kalandot kell átélnie, hogy közelebb jusson eredeti célja megvalósításához.
Útközben pedig találkoznak sárkányokkal, egy gyönyörű, mágikus képességekkel rendelkező hölggyel – akibe Richard bele is szeret –, úgyhogy változatos történet vár ránk.
A hős legendája című sorozat aktuális részeit június 9-én és 10-én, 21 órai kezdéssel nézhetik meg az RTL Spike műsorában, mely most június 10-ig kódolatlanul érhető el minden egyes mindigTV felhasználó számára. Az RTL Spike egy másik műsorához kapcsolódó nyereményjátékba a Facebookon tud bekapcsolódni!
