Amikor 50 millió forint a tét, akkor a legegyszerűbb kérdés is el tudja bizonyítalanítani a versenyzőt
Kép forrása: http://nyeremenyhirek.com/
Az 50 milliós játszámában ráadásul párban döntenek a játékosok, ami egyfelől lehet segítség, ha megerősítik egymást a helyes válaszban, de legalább ekkor hátrány lehet, ha bizonytalanok és két különböző megoldást gondolnak jónak.
A feladat önmagában egyáltalán nem tűnik megoldhatatlannak: mindösszesen nyolc kérdésre kell helyes választ adni a versenyzőknek, hogy a végén egy kisebb vagyonnal mehessenek haza a stúdióból.
Igen, de milyenek lesznek azok a kérdések, mert lehet, hogy valaki kívülről fújja az összes lexikon adatát, de nem jártas a sportesemények eredményeiben vagy a könnyűzenei élet aktuális hírei között.
Nem egyszer pedig azt látjuk, hogy egészen egyszerű, hétköznapi kérdés jelent megoldhatatlan akadályt a játékosoknak.
Közben pedig folyamatosan jelen van a feszültség, az izgalom, a nyerni vágyás terhe. Ezekkel együtt kell aránylag gyorsan jó döntést hozniuk a játékosoknak, mert ha kockáztatniuk kell, az azt jelenti, hogy fogyni fog a végső nyereményük összege (ha egyáltalán marad valami a végére). Aki azonban minden kört hiba nélkül teljesít, az a végén 50 millió forinttal lesz gazdagabb.
Ebben az évadban is Majoros Péter Majka vezeti a műsort, akivel garantált az oldott légkör, ami talán a versenyzők számára is segítséget jelent.
Az 50 milliós játszma aktuális részeit – vasárnap és hétfő kivételével – 20 óra 50 perces kezdéssel nézhetik meg a TV2 műsorában.
