Március 6-tól egy új török filmsorozat, a Feriha epizódjait kezdi vetíteni a TV2 a délutáni műsorsávban.
Kép forrása: http://fanaru.com/
A sorozat főszereplője Feriha Yilmaz, aki szép és okos, ambiciózus, azonban nagyon szegény körülmények között cseperedett fel. Feriha nemcsak jó képességekkel rendelkezik, de szorgalmas is, így kiérdemli egy neves magánegyetem ösztöndíját.
A tanulmányai így biztosítva vannak, azonban a lány elköveti azt a hibát, hogy látva az iskola közegét, azt állítja, hogy ő maga is egy jómódú családból származik. Az elhallgatott valóság azonban kezd kellemetlenné válni, amikor az egyetem egyik legnagyobb nőcsábászának, a jóképű és gazdag Emírnek megtetszik a lány. Ráadásul Feriha is szívesen fogadja a fiú közeledését, azonban ennek következtében vagy fel kell vállalnia a valódi társadalmi helyzetét, vagy további hazugságokba fog bonyolódni a lány, melyek vége előre nem jósolható meg, bár az biztos, hogy nem lesz kellemes, amikor kiderül a valóság.
Talán már a legtöbben kerültünk olyan helyzetbe, amikor többet vagy mást állítottunk magunkról, mert úgy éreztük, hogy csak így felelünk meg a másiknak. Utólag persze mindig belátjuk, hogy ez nagyon nagy butaság, mert az igazság előbb vagy utóbb kiderül – ami igen kellemetlen lesz egy ilyen helyzetben –, másrészt pedig vagy elfogad valaki olyannak, amilyenek a valóságban vagyunk, vagy nem, de annál rosszabb nincs, mint amikor nem önmagunkat adjuk.
Kíváncsi vagyok, hogy Feriha életében mikor fog eljönni az a pillanat, amikor fel kell vállalnia a származását és a valós életkörülményeit. Gondolom, hogy addig viszont számos bonyodalomba fog belekeveredni a lány.
A Feriha aktuális részéit hétköznap délutánonként, 16 óra 50 perces kezdéssel nézhetik meg a TV2 műsorában. A legelső részt március 6-án láthatják.
