• 2020. december 21.
Minden fiatal szeretné megtalálni a hívatását és az élete párját.
  • 2020. december 17.
A bűnözök is alkalmazzák a technológia legújabb vívmányait.
  • 2020. december 14.
Egy utazás könnyen rávilágíthat arra, hogy két ember nem igazán viseli el egymást.
  • 2020. december 10.
Aki emberek megmentésére tette fel az életét, nem tud tétlen maradni, ha veszélyt észlel.
  • 2020. december 7.
Nincs annál idegfeszítőbb, mint amikor egy katona a támadásra felszólító parancsot várja.

Krisztus szegény lovagjai - a Templomosok című sorozat a Filmbox Premium műsorában

  • 2018. október 3.


Kevés szövetség tevékenységét kíséri annyi legenda és titok, mint a Templomos Lovagokét.

Kép forrása:  http://www.filmboxlive.com/hu Kép forrása: http://www.filmboxlive.com/hu

Számtalan regény és film próbálta már bemutatni a Templomosok működését. A keresztény harcos szerzetesrendet, egyházi lovagrendet 1181-ben alapította nyolc vagy kilenc keresztes lovag a Szentföldön, hogy védelmet nyújtsanak az oda érkező zarándokoknak. Az évek során azután ebből nőtt ki egy igen komoly létszámú. Európa szinte összes országában jelen lévő, befolyásos egység. Fénykorában a szövetség a leghatalmasabb, leggazdagabb és legrejtélyesebb oltalmazó rend volt a középkori Európában. De nem csak a működésük volt titokzatos, de máig kibogozásra váró rejtély a pusztulásuk, a meg semmisítésük is. Máig kérdéses, hogy annak idején az utolsó emberig legyilkolták-e a lovagokat, vagy maradtak hírvivők, akik tovább őrizték a titkokat, a felbecsülhetetlen értékű kegytárgyakat (esetleg a Szent Grált). A Filmbox Premiumon látható új történelmi sorozat pontosan ezeket az éveket, az utolsó időszakot mutatja be a rend életéből.
A sorozat első epizódját október 13-án, szombaton, 21 órai kezdéssel nézhetik meg a Filmbox Premium csatorna műsorában, mely elérhető a mindigTV Aktív + csomagjában.

Oldal tetejére