Egészen április 14-ig minden egyes MinDig TV felhasználó kódolatlanul érheti el a Mozi+ tévécsatorna műsorát.
Kép forrása: https://hu.ign.com/
A Mozi+ a nézők által már jól megszokott és megszeretett tematikus blokkokkal várja a kikapcsolódni vágyókat a kódolatlan időszakban is. Szombaton – április 13.-án – például a Halálos Iramba széria két filmjét is láthatják majd azok, akik a Mozi+ csatornára kapcsolnak.
Kedden, április 9.-én pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar mozisikerének, a Valami Amerika trilógiának a legutolsó, harmadik részét nézhetik meg. A három testvér – Tamás, Ákos és András – ez alkalommal még nagyobb kalamajkába keveredik Alex hathatós segítségével. Egy milliókat érő bélyeg tűnt el és a rendőrség mellett két rivális maffiacsoport is szeretné megtalálni. A fiúk helyzete pedig a legkevésbé sem rózsás, ami Esztert és Timit is arra készteti, hogy belevessék magukat az ügy szálainak felgöngyölítésébe.
A Valami Amerika 3. című filmet április 9.-én, kedden, 18 óra 50 perces kezdéssel nézhetik meg a Mozi+ műsorában, mely most egészen április 14-ig kódolatlanul érhető el.
