2017. október 20. és november 3. között minden egyes MinDig TV felhasználó kódolatlanul érheti el az AXN csatorna műsorát, melyen ez idő alatt levetítésre kerül a Bourne mozifilm sorozat első három része.
Kép forrása: http://www.ifc.com/
A múlt nélküli ember cím természetesen csak a történet legelejére igaz, hiszen a sztori legerősebb szála éppen az, hogy a tengerből kihalászott és amnéziás Jason Bourne, a számára rendelkezésre álló minimális információ morzsákon elindulva megpróbálja kideríteni, hogy valójában ki is ő.
Amit talál, az őt magát is meglepi, hiszen idővel kiderül, hogy egy titkos és félhivatalos szervezet profi bérgyilkosa, aki az utolsó bevetésén kudarcot vallott.
Miközben ő az élete részleteit igyekszik összerakni, megbízói bérgyilkosokat küldenek rá, mert veszélyforrást látnak benne. Balszerencséjük, hogy Jason volt az egyik éltanulójuk, így minden támadást elhárít.
Azonban hiába hiszi azt Jason, hogy van az a pont, ahol ő kiszállhat ebből a rendszerből és békére lelhet, a polip csápjai mindig utána nyúlnak, visszarángatva egy olyan bűnös világba, amit főhősünk már szeretne elfelejteni.
Jason Bourne történetből már korábban is készült mozifilm, azonban Matt Damon megformálása által lett olyan hiteles, hogy azóta vele már a negyedik film készült el (és van a sorozatnak egy olyan része is, ahol ő ugyan nem szerepel, de a történet illeszkedik a franchise-ba).
A Bourne filmsorozat első részét október 21-én, szombaton, 21 óra kezdéssel nézhetik meg az AXN műsorában, a második részt október 27-én, míg a harmadikat egy napra rá vetíti az adó.
Egyúttal szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy aki még nem látta vagy szívesen újra nézné a Benedict Cumberbatch és Martin Freeman főszereplésével forgatott Sherlock sorozat 4. évadát, az október 23-án mind a három epizódot megnézheti az AXN csatorna műsorában.
Az AXN élő műsora a DVB-T rendszeren kívül a mindigTV Applikációban is elérhető lesz a fenti időszakokban. A közel másfél millió letöltéssel rendelkező alkalmazás okostelefonra és tabletre is letölthető a Google Play, App Store és Windows Store áruházakból.
