Az emberek, ha hozzászoktak egy kellemes állapothoz, nehezen fogadják el a változást.
Kép forrása: www.port.hu
A Szikraváros a föld alatt lett kialakítva, de olyan pompás világítása van, hogy az emberek nem is vágynak a napfényre. A város már hosszú évtizedek óta virágzik, lakói boldogok és elégedettek.
Most azonban homok került a gépezetbe, egészen pontosan a város óriási generátora kezdett el tönkremenni, aminek következtében időnként kihagy, vibrál az utcai világítás. Nagy ijedtséget vált ki ez a kellemetlen változás a város lakosságának a körében, de még nagyobbat a vezetők között, hiszen ha a generátort leáll, akkor vége lesz mindennek. Két tinédzser vállalkozik arra, hogy megpróbálja megfejteni a jelenséget és megoldást találni a generátor hibájára. Ehhez azonban rá kell jönniük a város megalapításának titkára, hogy miért éppen itt és miért a föld alatt élnek.
Ha ügyesek és jól fejtik meg a jeleket, akkor talán sikerül megállítaniuk, hogy teljes sötétség boruljon a lakóhelyükre. A Sziklaváros című filmet február 22-én, szombaton, 13 óra 45 perces kezdéssel nézhetik meg a TV2 műsorában.
