Jason Statham nem egy énekesmadár, úgyhogy biztosan nem őrá utal a Kolibri-kód filmcíme, annak ellenére, hogy ő a főszereplője.
Kép forrása: http://www.notrecinema.com/
Statham jellemzően akciófilmekben látható. A karakterét jól ismerjük: nincs túl sok beszéd, hatékony, célra törő tevékenység és valami belülről jövő kisugárzás, mely annak ellenére vonzóvá teszi, hogy nem egy kimondott szépfiú.
De a nők értékelik a stílusát, minden alkalommal akad is rajongója, akit vagy közel enged magához vagy elküld, éppen, ahogy kedve és a helyzete engedi.
Statham ez alkalommal egy leszerelt katona, Joseph „Joey” Smith bőrébe bújt bele. Élete egyáltalán nem sikeres: hajléktalanként tengődik London utcáin, miközben az afganisztáni szolgálatának traumatikus emlékei nyomasztják.
Egy időre egy üres lakásban talál menedékre. Az itt talált iratok segítségével felveszi a tulajdonos személyazonosságát és megpróbálja hasznossá tenni magát.
Rövidesen a kínai alvilág köreiben találja magát, ahol katonai kiképzésének köszönhetően a beilleszkedéssel sincs gondja. Azonban a pénzt, amihez így jut hozzá, mind jótékony célokra költi el. Egy nap megölik egy barátját és Joey bosszút akar állni érte, amiért kockára tesz mindent, amit addig elért.
A Kolibri-kódot május 24.-én, szerdán este 21 óra kezdéssel –illetve az ismétlését másnap, 19 órától- nézhetik meg a Film+ műsorában, mely elérhető a mindigTV PRÉMIUM Alapcsomagjában.
