Egészen december 17-ig kódolatlanul érhető el a SuperTV2 műsora minden MinDig TV néző számára. Ez időszak alatt a SuperTV2 műsorában a Jóban Rosszban és a Sztárban Sztár+1 kicsi műsorok mellett olyan izgalmas filmeket is megnézhetnek, mint A Főnix útja című mozi.
Kép forrása: https://www.mafab.hu/
A Főnix útja egy kicsit olyan, mint annak a rögbicsapatnak az esete, akiknek a gépe egy hófödte hegyen zuhant le. Bár többen is túlélték a balesetet, kevés esély mutatkozott arra, hogy gyorsan megtalálják őket, így az tűnt az egyetlen esélyüknek a túlélésre, ha el tudják hagyni a baleset helyszínét.
A Főnix útjában szereplő csapat olaj után kutatott Mongóliában. Amikor a kis egységet hazarendelik, egy teherszállítógép érkezik értük. Ha azt írom, hogy ez a repülőgép nem éppen a gyárból gurult ki, akkor még nagyon messze vagyok a valós állapotának a meghatározásától.
És tudjuk, hogy ami elromolhat az el is fog romlani, a viharvert gépmadár is feladja útközben a harcot és a pilóta kénytelen a Góbi-sivatagban végrehajtani egy kényszerleszállást.
A nem tervezett földet érés sem javít a roncshalmaz állapotán, nem beszélve arról, hogy nincs a közelben szerviz sem, ahol pótalkatrészt tudnának vételezni.
Miután arra kevés a remény, hogy rátalálnak a társaságra, egyetlen esélyük az életben maradásra, ha a megmaradt és még használható elemekből építenek egy új repülőgépet és megpróbálnak azzal elrepülni a legközelebbi lakott helyig.
Csak saját magukban bízhatnak és abban, hogy a jelen lévő személyek technikai tudása elég lesz arra, hogy minden felmerülő problémát megoldjanak. A közös munka pedig feltehetőleg igen össze fogja kovácsolni a túlélőket, igaz, várhatóan lesznek viták és feszültségek is a sivatagban töltött időszak alatt.
Ha pedig olyan szerencsések lesznek, hogy sikerül egy új gépet építeniük, amely sikeresen fel is száll, akkor egész úton imádkozhatnak azért, hogy ne essen szét a szerkezet a levegőben.
A Főnix útja című filmet december 5-én, kedden, 23 óra 20 perces kezdéssel nézhetik meg a SuperTV2 műsorában, amely most kódolatlanul érhető el a mindigTV rendszerében.
A SuperTV2 a D jelű, országos lefedettségű multiplexen fogható a 20. programhelyen, a vétellel kapcsolatos információ a www.mindigtv.hu oldalon található. Abban az esetben, ha a felhasználó nem látja a SuperTV2 csatornát a programlistában, egy automatikus újrahangolást kell elvégezni a dekóderen vagy a beépített DVB-T tunerrel rendelkező tévékészüléken
